Namib Race - 5. nap
Namib Race - 5. nap (péntek)
avagy dűnefutás és gondolatok a „világ tetején”
Az utolsó hosszú nap várt ma a versenyzőkre, akiknek 40 kilométert kellett megtenniük többnyire mély homokban taposva, fel-le futkozva a homokdűnéken (összesen 700 méter szintemelekedést kellet legyűrniük a még versenyben lévőknek). Szilvi nagyszerűen teljesített, másodikként ért célba. A mezőny erősségére jellemző, hogy a 4. nap végén a (férfiak és nőket is figyelembe véve) a top 10-ben 9 korábbi győztes volt - és Szilvi, aki 9. helyen állt tegnap este. De persze elsősorban nem a helyezések a fontosak, hanem a teljesítés maga és mindazon élmények, tapasztalások, gondolatok, amik a verseny kapcsán megszületnek. Szilvi így élte meg a mai napot:
„Ma volt a legnehezebb, de egyben a legszebb nap is. Az első 18-19 kili egész jól futható volt, 6 perces ezrek körül mentem. Már kisebb a zsák, ez azért sokat számít. - Igyekeztem az előző napokban befalni mindent, amit hoztam, hogy ne kelljen cipelnem. :-) Ma volt az első nap, hogy belefért a hálózsák és nem kívül cipeltem, ennek ellenére a hátam talán ma fájt legjobban. Kb. 20 kilométernél kezdtünk dűnét mászni. 10 kilométeren át, tűző napsütésben, ami szerencsére viharos széllel párosult, így nem sültem meg. Egy kis extrát is beletettem, mert egyszer nem láttam az útjelző zászlócskákat és lefutottam az egyik nagy dűnéről, amiről nem kellett volna - szóval mászhattam vissza.
Igazán nem találok szavakat a látványra, csak olyanokat, hogy hihetetlen, meg csodás, de sajnos nem tudom leírni milyen fantasztikus volt. Mész egy dűne tetején, mindig kicsit magasabbra, balról a többi végtelenbe nyúlóan elterülő dűnék ameddig a szem ellát, jobbról pedig a kis dűnéknek mögött az óceán kéklik. Te pedig egy ici-pici pontkent küzdesz a „világ tetején” - és boldog vagy.
Tudjátok, itt minden végtelenül egyszerű. Csak létezel. Süt rád a nap, a por és izzadság lepte arcodat fújja a szél, bámulod a végtelen sivatagot, vagy a végtelen óceánt és úgy érzed, nem kell több, ez olyan jó. Itt nem kell megfelelni semminek, senkinek. Olyan vagy, amilyen. Elfogadható minden - nem vagy szép nem vagy csinos, nem vagy illatos - de jó, hogy vagy. Ilyenkor olyan távoli az az élet, ahol, túlbonyolítunk mindent, ahol reggel már a facebookot vagy az instát pörgetjük, emaileket csekkolunk, híreken bosszankodunk, ahol folyamatosan rohanunk, ahol pont arra nincs időnk, ami olyan fontos lenne - csak élni. Simán. Örülni mindennek: ha fúj a szél, ha süt a nap, de leginkább annak, hogy ha van aki szeret, ha van akit szeretünk. Itt döbbenetes erővel érzékeled, hogy milyen pici is vagy a tér és az idő végtelenjében. Mint egy homokszem a sivatagban.
Vissza a versenyhez: Az utolsó 10- km-re csatlakoztam két sráchoz, mert a szélviharban meglehetősen rosszul látszódtak a zászlócskák, nem akartam eltévedni :-) Erről jut eszembe, tegnap tudtam meg, hogy van a szervezők között egy pasi, aki az oroszlánokra figyel. Egyik nap is azért változott kicsit az útvonal, hogy kikerüljük az oroszlánokat. Hááát, nem bántam volna, ha ezt csak a verseny után tudom meg, ma azért sűrűbben pillantgattam körbe - nem mintha ez bármit is számított volna…
Ma a táborban átnézték hogy megvan-e az összes kötelező felszerelésem. Egy kis piros villogót elhagytam valahol, amúgy rendben volt szerencsére. Most megyek “főzök” egy kis pad thait vacsorára és megeszem. Ha már egyszer engem nem evett meg az oroszlán. :-)
Köszönöm a rengeteg biztatást, igazán jólesik, sok erőt ad!”
Szombaton már csak egy 10 kilométeres szakasz van hátra a 254-ből, reméljük, nem jön köze semmi extra és akkor Szilvi sikeresen teljesíti a versenyt. Szurkoljunk neki!