Ultra-Trail Hungary 55k

Még a 24 órás OB előtti napokban beszélgettünk Rudolf Tomival, aki perverz módon felvetette, hogy indulnom kellene az UTH-n - ő is indul, jó lesz! Na persze 3 héttel a 24 órás után, ki tudja mi lesz akkor velem... Azért beneveztem az 55-ös távra, bár közel sem voltam benne biztos, hogy el fogok tudni indulni, de a lehetőséget megadtam magamnak.
 

Az OB után 9 napot nem tudtam edzeni, mert megbetegedtem, de utána szép lassan épülgettem napról-napra. Első hosszabb, 3 órás edzésem az UTH előtti szerdán volt, ami egy teljes napra kiütött… Ezután tudtam, hogy nem fogom tudni tolni a versenyt, csak lazán mehetek, mert fejreállás lesz a vége. Tehát a cél: élvezni.
 

Pálos Zsófinak hála a verseny előtt teljesen nyugodtan pihenhettem volna Budapesten, ha nem érezném magam olyan furán a családom nélkül, így inkább csak forgolódtam. Az UTH 55 későbbi győztesével, az osztrák Kristinnel voltam "elszállásolva", aki nagyon jópofa, laza csaj, jól mulattunk reggel. Ő izgult, ennek ellenére úgy tolta magába a Nutellás banánkarikás kenyeret, hogy rossz volt nézni. :-) , míg én egy fél kiflivel küzdöttem, bár cseppet sem izgultam. Nagyon vártam a versenyt!
 

Ruházatot illetően rövidnadrág, póló, dzseki mellett döntöttem. Ez jó is volt, pont komfortos egész úton. Olvasgatva mások beszámolóit, már tudom, mikor hol járhattam, de egyébként akkor és ott fogalmam sem volt róla. Még a szinttérképet sem néztem meg előre. Tudtam, hogy 1700 m körüli szint lesz - ennyi. Tehát futottam, ahogy jól esett, szuper időnk volt, nem esett az eső és szerintem a pálya is meglepően futható volt ennyi esős nap után.

Bő egy óra elteltével egyszer csak a teljes élmezőny szembe futott velünk . Senki nem tudta merre kell menni. Az egész átcsapott közösségi futásba. 5 perc bizonytalankodás után elindultunk arra, amerre egy szervező irányított minket, de a mezőny jó része valószínű rövidebb utat talált - mint utólag kiderült a tavalyi track nyomán - mert ezután akik nem velünk jöttek, jóval elénk kerültek. Most ez sem zavart. Gázoltam patakokon át, persze gondolkodás nélkül, legalább lemosta a sarat a cipőmről, futottam a számomra ismeretlen helyeken, időnként ismerős futókkal. A Vörös kőre fölfelé volt, hogy négykézláb haladtam, kapaszkodva mindenbe, ami kezem ügyébe került.
 

Az utolsó 20 kilométeren már egyre többször szúrt az oldalam, fájt a combom, jelezgetett a 3 héttel ezelőtti bő 200 km. Lefelé sem tudtam vágtázni, nem igazán szerették az izmaim a lejtőket sem. A verseny vége felé már egyre több hosszú távon induló futót kerültem el, őket legtöbbször ismertem, köztük a női első két helyezett Szimandl Anitával és Csernus Brigivel, akik akkor épp együtt futottak. Őszintén csodálom őket, iszonyat kemény lehet itt 115 km-t futni. Talán majd egyszer én is nekivágok, de azt hiszem, arra keményen gyúrni kell. Most bőven elég volt az 55 km-es táv is - nekem bő 58 km lett - amit 6 óra 54 perc alatt sikerült teljesítenem, ezzel 7. lettem a 65 női induló közül.



Maga a verseny nagyon tetszett: az útvonal gyönyörű volt, a frissítőállomáson mindenki kedves, segítettek megtölteni a kulacsomat, szurkoltak. Örülök, hogy itt lehettem!