Február végi szilveszter
5-kor ébreszt a telóm, nem nehéz felkelni, várom a mai napot! Elugrok a pékségbe a srácoknak tízórait venni, felveszem Csabit a városban, hazaviszem a reggelit. A fiúk szokásosnál korábban ébrednek, így még láthatom őket reggel legalább egy kicsit. Gyorsan megcsinálom a kakaókat, aztán indulunk Csabival Egerszegre futni egy szilveszteri hegyi maratont . Csabi rövidnadrágban brrr.... 0 fok van.
Az első emelkedőn a TV torony felé bemelegszünk. Erős edés van kiírva mára izgulok, menni fog-e. Csabinak is egyben kell maradni, hogy ne lassuljunk. Nem beszélgetünk, de jó, hogy együtt vagyunk, így a kutyáktól sem kell félnem. Bár mióta Nagy Kata azt mondta, hogy aligátorok közt futott a hétvégén, kicsit átértékeltem a kutyafóbiámat.
Letudjuk az első 2 nagyobb dombot, futunk a mumus hegy, Botfa felé. A tempó jó, hogy a pulzus se essen le. Botfán Csabi elém kerül 100 - 200 métert, de a tetőn újra együtt vagyunk. Futás lefelé. Jó ismerni a pályát, tudom, ki kell használni a lejtőt-síkot. A harmadik kihívás a Csácsi-hegy. A dombtetőkön már rendesen zihálunk. Csács után hosszabb pihentető sík. Ránézek az órára, szólok Csabinak vegyünk vissza, mert nagyon tempózunk és még sok van.
Hosszas sík után jön az utolsó kihívás Gógán-hegy. A tetőkön már szédülök, de megyünk. Amilyen nehéz olyan őrülten jó! Csabi megint előre megy, örülök, hogy így megy neki. Az utolsó emelkedő előtt bíztat: Ez lesz az utolsó! Biztos? - kérdezem két zihálás közt. Az utolsó dombtetőn iszunk. Röhögünk magunkon... Aztán erőből nyomjuk az autóig. A vége: 3:27; 41 km; 800m szint. Jó edzés volt.
Futás után irány a rendelő. Délután meló, aztán haza a srácokhoz...
Felkerül egy beharangozó a Milano-Sanremoról a netre. Borzongató. Izgulok, minden ismeretlen lesz - és olyan hosszú... Mégis sikerülnie kell.