Antarktisz Ultra, 1. nap - élménybeszámoló
Arról, hogy elkezdődött a verseny és a fellelhető tényszerű adatokról az előző posztban már írtam, viszont azóta végre megérkezett Szilvi levele, amiben leírja, milyen is volt először az Antarktiszon futni. Íme: „Túl vagyunk az első futáson. Borzasztó kemény volt. A szervezők szerint a legnehezebb nap, ami valaha volt. Ugyanakkor nekem tanulságos is, mert rengeteg hibát vétettem. Nagyon mély volt a hó, és végig esett is, az első hibám mégis az volt, hogy vittem botot. Azt pedig az első 100 méteren kb. ötször nyelte el a hó... Amikor eldöntöttem, hogy ez így nem lesz jó, mert több gondom van vele, mint amennyit használ, akkor lefagyott kézzel próbáltam összecsukni – azt a botot, amit normál esetben is nehezen tudok - amivel csomó időm elment. Ennek köszönhetően bekerültem egy lassú zónába. Előzni nem lehet, illetve csak nagy nehézségek árán, mert amint kilépsz a kitaposott nyomvonalból, azonnal eltaknyolsz, mert combig süllyedsz a hóban. Túl is öltöztem, az első kör végére csatakra izzadtam, át is kellet venni a ruhámat, amivel ismét sok időt vesztettem. A szemüveget is rosszul választottam ki, mert a gleccserszemüvegben indultam, amiben aztán semmit sem láttam. Katasztrofális volt. Miki mondta, hogy vegyem fel a síszemüveget, mert ebben az időben azt kell használni, azon meg "persze" még rajta volt a védőfólia, amit az elgémberedett ujjaimmal nem tudtam leszedni. Megkértem egy segítőt, hogy vegye le, addig én futottam egy kört - szemcsi nélkül. Amikor már végre minden összeállt, jobban tudtam haladni. Egy kör 1 kilométeres volt. Én 18 km-t mentem, amiben 850 méter szintemelkedés lett. Úgy volt, hogy 6 órát futunk, de jött a szélvihar, így négy óra után lefújták a szakaszt. Mondjuk, senki sem bánta. Rengeteget estem, de más is. Nagyon durva idő volt, mikor végeztünk, és mentünk átcserélni a cipőt a csizmára - amivel a zodiákba tudunk lépni – alig találtuk a cuccunkat, mert amíg futottunk, mindent betemetett a hó. Szombaton elvileg délután 2-kor kezdünk, és amíg az időjárás engedi, futunk. Sokkal nehezebb az egész, mint amire számítottunk. Ha belegondolok, hogy még 5 napot kell tolni… Annyi mindent tudnék még mesélni, de várnak a gépre, sajnos csak kettő van. Köszönöm a szurkolást – Gyuri írt róla, hogy mennyien szorítotok értem! Ölelek mindenkit: Mirelit Szilvi”
Reméljük, gyorsan felenged Szilvi, és az első nap fagyos élményeit követően, annak tapasztalatait felhasználva kevesebb problémával kell már szembenéznie, és nagyobb szerepet kap a futás, mint a körülményekkel való viaskodás. A szervezők tájékoztatása szerint az elmúlt éjszaka és ma délelőtt is viharos volt az időjárás, úgy nézett ki, hogy nem is lehet ma futni. Közben javult az idő, így a tervek szerint (magyar idő szerint) szombat este 7-kor el tud rajtolni a második szakasz, ami addig tart, amíg az időjárás engedi. Ma délelőtt a résztvevők megpróbálták ellátogatni Port Lockroy-ba, egy brit bázisra, ahol az egyetlen postahivatal található az Antarktiszon – de ez a nagy havazás miatt nem sikerült. Amint újabb hírem lesz Miss Mirelitről, jelentkezem.
Lubics Gyuri